Anyósom kovászos uborkája
Írta: -ka-pír-   
2019. augusztus 23.
  • 1,5 kg kovászolni való uborka
  • 3 csapott ek só
  • 2-3 gerzed fokhagyma
  • 1 tk szemes feketebors
  • 1/2 szelet pirított rozsos (félbarna) parasztkenyér
  • 1-2 csokor kapor
  • kb. 1 l víz 
Az uborkákat jól megmossuk és a héjukon levő szúrós rücsköket egymással ledörzsöljük. Ezután minden egyes uborkának a két végét  levágjuk 1-2 mm vastagon, majd a vágásra merőlegesen bevágjuk őket mindkét oldalról hosszában csaknem végig, mégpedig úgy, hogy az ellenkező irányból indított vágások, egymásra merőlegesek legyenek. Így egyben is marad az uborka a kovászolás közben, de ugyanakkor jól át is járja a sós fűszeres lé, no meg ha készen van, könnyen négy egyforma gerezdre szedhető lesz. 

Ha ezzel megvagyunk, egy 3 literes befőttes üveget kiforrázunk és az aljára tesszük a megpucolt és szeletekre vágott fokhagymát, az egész feketebors szemeket és a jól megmosott kaprot. Ezen a fűszerágyon helyezzük el állítva, jó szorosan az uborkákat, majd pedig színültig feltöltjük az üveget hideg csapvízzel, amiben előzőleg elkevertük a sót. Az uborkák tetejére egy fél szelet pirított félbarna vagy rozsos kenyeret nyomkodunk, hogy az jól beleérjen a sós fűszeres lébe. A befőttesüveget egy porcelán- vagy üvegtálkával takarjuk le és egy nagyobb tányérra helyezve tegyük napos, meleg helyre. Kb. 2 napon belül erjedni kezd majd az uborkánk, melynek során nem kizárt, hogy a levéből is ki fog bugyogni egy kevés az üveg alatti tányérba. Az esetlegesen kifolyó levet mindig pótoljuk csapvízzel, vagy azzal a sós lével, ami a készítés során megmaradt. 5-7 nap alatt elkészül a kovászos uborkánk, amit behűtve, elsősorban grillezett ételek, sültek és pörköltek mellé fogyaszthatunk.  
Trackback(0)
Hozzászólások (0)add

busy
Utolsó frissítés ( 2019. augusztus 23. )