Polenta, avagy pirított puliszka kecskesajttal
Írta: Georginno   
2007. november 11.
  •  1 liter víz
  • 25 dkg kukoricadara
  • 15 dkg kecskesajt, vagy juhtúró
  • Olaj, vagy vaj a sütéshez

A világ egyik legegyszerûbb és legfinomabb köretéhez felforraljuk a vizet, hozzáadjuk a kukoricadarát, majd folytonos keverés mellett, közepes lángon, 10-12 perc alatt készre fõzzük. Ha nincs elõttünk óra, akkor zárjuk el a tûzhelyet, amikor a kása már elég sûrû, de még lefolyik a fakanálról. Ekkor keverjük hozzá az elmorzsolt kecskesajtot, vagy juhtúrót és az egészet öntsük ki egy sütõpapírra, vagy egy olajjal kikent tepsibe, majd egy spatulával, vagy egy széles pengéjû késsel simítsuk el a tetejét. Akkor az igazi, ha sikerül 1,5-2 cm vastagra elegyengetni. Ezután hagyjuk kihûlni és megdermedni. Néhány óra elteltével, vagy akár másnap, vágjuk fel tetszõleges formájúra a polentát, majd kevés olajon, vagy vajon pirítsuk meg a darabok mindkét oldalát. Grillrácson is csodálatos eredményt érhetünk el vele. Érdekes gasztro-történeti tény, hogy alapvetõen Erdélyben is ugyanúgy készítik ezt az õsi paraszti eledelt, mint Toscanában, vagy a Pó-síkságon. Én általában köretnek adom, de kiadóssága miatt fokhagymás tejföllel, vagy különbözõ mártásokkal fõételként is jól megállja a helyét.

Trackback(0)
Hozzászólások (0)add

busy
Utolsó frissítés ( 2007. november 21. )