Görögdinnye sorbet
Írta: Kende   
2013. június 20.

 

  • 1,5 kg görögdinnye
  • 1/2-1 lime leve
  • 1-2 ek barnacukor
  • 1-2 ek érlelt barnarum

Az édes, már-már kásás állagú görögdinnyét felszeleteljük, majd eltávolítjuk belőle a magokat egy kiskés hegyével. A gyümölcshúst ezután levágjuk a héjról és kb. 2x2 cm-es kockákra vágjuk fel. A darabolás során esetlegesen keletkezett gyümölcslevet öntsük le egy pohárba (pl. limonádéhoz vagy bóléhoz adva nagyon finom), a gyümölcshúst pedig egy nejlonzacskóba helyezve fagyasszuk le úgy, hogy a kockák lehetőleg ne álljanak össze egy tömbbe.

Amikor a dinnyedarabok megfagytak, vegyük ki őket a mélyhűtőből, s az asztal lapjához ütögetve vagy egy sodrófa használatával kissé törjük meg a kockákat. Az így kapott jégkását a zacskóból helyezzük át a konyhai aprítógépbe és adjunk hozzá egy evőkanál barnacukrot, valamint egy fél limenak a levét, majd az egészet a gép segítségével pépesítsük további 1-1,5 percig. A kapott sorbet édességét, illetve savasságát további barnacukor vagy limelé hozzáadásával igazíthatjuk saját ízlésünkhöz. A sorbet-t tálalás előtt kb. fél órára érdemes visszahelyezni a fagyasztóba, hogy jól adagolható legyen fagylaltos kanállal. Tálaláskor kevés érlelt barnarummal meglocsolva még érdekesebbé, pikánsabbá tehetjük ezt az üdítő édességet.

Borajánló:

Egy friss, pinot noir alapú rosét vagy egy citrusos felhangokkal is rendelkező, 2009-es évjáratú édes szamorodnit ajánlok hozzá fogyasztani.    
Trackback(0)
Hozzászólások (0)add

busy
Utolsó frissítés ( 2013. június 20. )